szerkeszto

A biztonság mindenekelőtt, avagy ne kockáztassunk, ha az biztonságunkról van szó

A kockázatértékelés nem más, mint gondos áttekintése annak, hogy az adott munkahelyen mi károsíthatja, veszélyeztetheti a munkavállalókat, és milyen óvintézkedések kellenek ahhoz, hogy ne történjen akár maradandó sérülés, vagy akár üzemi baleset munkavégzés közben. Elvégzéséhez nem feltétlenül kell minden esetben laboratóriumi vizsgálatokat, illetőleg műszeres mérés. A kockázatértékelés fogalmát és teendőit a Mvt. határozza meg, és a munkáltatók kockázatértékelési kötelezettségei ehhez igazodnak.

A kémiai biztonság területén bevezetett kockázatbecslés fogalma ezzel nagy részben átfedésben van. A kockázatbecslés akkor egyenértékű a kockázatértékeléssel, ha annak minden tartalmi követelményét teljesíti. A munkáltató akkor jár el ésszerűen, ha a kockázatértékelést és a kockázatbecslést egységben vagy összehangoltan szervezi meg azokon a területeken, amelyekre mindkét követelményrendszer vonatkozik, hiszen így nem csak kisebb ráfordítással és nagyobb hatékonysággal végezheti el a feladatait, hanem maradéktalanul és elégítheti ki az ellenőrző hatóságok által számon kért követelményeket hibalehetőség nélkül. A kockázatértékelés fogalma nem jelent alapvető tartalmi változást a munkáltatóra, hanem elsősorban rendszerbe, egységes keretbe foglalja a munkáltató munkavédelmi tevékenységét arra vonatkozólag, hogy milyen intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy a munkavégzés biztonsággal menjen végbe.

Az esetek legnagyobb hányadában a kockázatértékelés az eddig is meglevő munkavédelmi követelmények szisztematikus ellenőrzését, a hiányosságok megszűntetését foglalja magában, amelyben a legfőbb eszköz a széles körű munkavédelmi ismeret, ami lehetővé teszi a biztonságos munkavégzést.

A biztonság mindenekelőtt, avagy ne kockáztassunk, ha az biztonságunkról van szó Read More »

Van mobilod? Akkor nézz be ide. De csak akkor.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy manapság minden második embernek van mobiltelefonja, korra, nemre való tekintet nélkül. Kinek alsó, kinek közép, kinek prémiumkategóriás készüléke van, de mindannyian egyetértenek abban, hogy egy készülék egy jó és hasznos kiegészítő nélkül nem ér semmit.

Nem kell sokáig agyalnunk rajta, hol kéne keresgélnünk, hiszen ha belépünk a https://atomking.hu/ oldalra, azonnal megtalálunk mindent, legyen szó a telefon védelméről, kinézetéről, vagy egyéb multimédiás szolgáltatásról. Letisztult honlap, hívogató képek, leírások, érthető menü fogad minket, így nem tévedhetünk el, biztosan megtaláljuk, amire szükségünk van. Tok, szelfi bot, töltő, fülhallgató, semmiben nem szenvedünk hiányt.

Az amúgy sem horribilis árak mellett rendszeresen csinálnak akciókat is, így megkönnyítve a döntést, hol is vásároljunk. A honlapon böngészve ezeket a termékeket egy külön menüpontban egy csokorba szedve tekinthetjük meg. Akár almánk van, akár androidos készülékünk, mindkét tábor megtalálja itt, amire szüksége van. Akinek nincs esetleg jó tapasztalata a webshopokkal kapcsolatban, az is megnyugodhat, hiszen 1-2 napon belül egy futárcég szállítja nekünk megrendelésünket, ami a piacon hatalmas teljesítmény. Vagy amennyiben inkább személyesen szeretnénk átvenni, természetesen erre is van lehetőségünk budapesti irodájukban egy előre egyeztetett időpontban. A termékválaszték folyamatosan növekszik, így érdemes folyamatosan ránézni az oldalra, mint ahogy rendszeresen akciókkal is találkozhatnak a hű követők.

Van mobilod? Akkor nézz be ide. De csak akkor. Read More »

Semmi szükség a vezetékekre!

Hosszú évtizedekig uralták a vezetékek az életünket, hol kissé, hol igazán behálózva az életteret, amiben elektromos készülékek között kell létezni. Nem mindenkinek szíve csücske a digitális létezés, és valljuk be, van egy pár idegesítő szegmense a sok pozitívum mellett, többek között a kábelrengeteg, ami életre kelti az összes kicsi és nagy kütyüt, és ami mindenhol összegabalyodik, akkor is, ha a bekötésnél ügyeltünk az átláthatóságra.

A kábelek másik fájdalmas pontja sokszor az élettartam, ugyanis sok nehezítő körülmény között hamarabb eltörnek a kábelek mint szeretnénk. A műanyag borítású kábelek esetében folyton változik az összetétel, hogy minél rugalmasabb és nagy állóképességű anyag védje az érzékeny vezetékeket. 

Az elmúlt években azonban egyre inkább arra törekszenek a gyártók, hogy minél kevesebb vezetékkel kelljen megoldani az életet és ezzel együtt az elektromos gépek működését. Ezeknek a próbálkozásoknak az első lépcsője a vezeték nélküli töltők piacra dobása, ami a jövőben gyökeresen meg fogja változtatni a mindennapjainkat, leegyszerűsíti a töltéssel és energiafelhasználással kapcsolatos folyamatokat. Legutóbb az Apple dobott a piacra a vezeték nélküli töltőn felbuzdulva egy 3in1, iPhone, AirPods és iWatch töltő állványt, aminek segítségével mindhárom eszközt egyszerre lehet tölteni vezeték nélküli technológiával. Mi nagyon várjuk a folytatást, hogy mi lesz a következő lépés a teljes vezetéknélküli mindennapok irányába. 

Semmi szükség a vezetékekre! Read More »

Öt dolog, amit 10 éve nem hittünk, hogy a telefonunk tudni fog

Ha néhanapján elégedetlenek vagyunk a nyamvadt, lassú, béna telefonjainkkal, akkor képzeljük el magunkat tíz-tizenöt évvel ezelőtt, amikor még halvány lila gőzünk sem volt arról, hogy a snake játékon, a hatvan karakteres SMS-eken és a tíz férőhelyes exkluzív mobil kontaktlistán kívül bármi mást is tudni fog a béna, lassú, ócska okostelefonunk. A gyártók és fejlesztők motivációi között ott volt az élet könnyebbé tétele, illetve a fogyasztók általi őrületes gyarapodás is, de ez most másodlagos. Nézzük meg a telefont, mint terméket, mit is nyújt nekünk manapság, amit teljesen természetesnek és elengedhetetlennek tartunk most és amit évekkel ezelőtt még álmodni sem mertünk volna.

– Helymeghatározás, térkép: annyira evidens, hogy elővesszük az útvonaltervezőt még akkor is, ha a szomszédba megyünk tejért.

– Őrült jó felbontású játékok: ismét csak annyit mondanánk, hogy a snake iszonyatosan menő volt a maga korában, de ami ma történik egy játékban, arról vizualitását és komplexitását tekintve is tényleg álmodni sem mertünk volna.

– Filmnézés: felpattanunk a metróra, előkapjuk a telefont, bekapcsoljuk a streaming szolgáltatásunkat, beduguk a fülest és megnézzük a kedvenc sorozatunkat. Régen ehhez otthon kellett ülni időben és legelsősorban meg kellett szerezni a távirányítót.

– Csoportos messenger beszélgetés, matricákkal, effektekkel: Kiköltöztél Londonba, az otthoniak pedig állandóan aggódnak, hogy vagy. Te meg csak előkapod a telót és felhívod egyben az otthon három településen táborozó családodat hogy beszélgessetek egy jót.  Így csak egyszer kell elmondanod, hogy jól vagy.

– Online vásárlás és fizetés: A vonatállomáson régen fél órát is képes voltál sorbanállni egy jegyért, most pedig öt percet sem tudsz várni a gyorskajára és online veszed meg a jegyeidet, a ruháidat, sőt, még a bevásárlást is elintézheted a buszon. Mi ez, ha nem királyság?

Ha pedig még mindig nem lennél megelégedve a telefonoddal, lehet hogy valóban baj van vele és javításra szorul. Akkor pedig irány az androidszerviz.hu, rendeld meg a szerviz futárszolgálatát, viszik hozzák a telót és irtó gyorsan kész vannak a javítással.

Öt dolog, amit 10 éve nem hittünk, hogy a telefonunk tudni fog Read More »

Tavaszi nagytakarítás: otthon, lélekben, testileg

Tavasszal nemcsak a régi megszokás vagy a tradíciók miatt vágyunk a teljes vagy részleges megújulásra. A természet is újjászületik, az egészséges körforgás az élet minden terén jelen van, az ember pedig követi ezt a rendet, ami minden élőlényben genetikailag kódolva van.

A nőknek sajnos elsőre sokszor a fárasztó tavaszi nagytakarítás jut eszébe, ami a tavaszi hétvégék felét elveszi. Nem rossz dolog a rendezett környezet megteremtésére való törekvés, de nem feltétlenül kell, hogy ez a tevékenység legyen a legfontosabb ebben az időszakban. Ha az ember egész évben minimális odafigyeléssel fenntartja a minimalista életmódját és a lehető legkevesebb használati tárgy rendben tartását kitűzi magának, többé nem lesz nagyon szüksége tavaszi nagytakarításra.

A testnek és a léleknek is meg kell újulnia a depresszív állapotot is előidéző, sötét és kevés mozgásteret adó, állandó evésről szóló tél és a hozzá tartozó ünnepek után.  Ehhez a legideálisabb megoldás a mini wellness programok beiktatása, jógával, thai chi-val és úszással.

A kedvenc szépségszalon látogatásáról se feledkezzünk meg: egy új frizura, vagy a szandálos, papucsos szezon előtti pedikűr és manikűr igénybevétele is hasznos lehet ilyenkor. Figyeljünk arra is, hogy ilyenkor ne agyaljunk a munkán és az egyéb fontos teendőkön, hanem adjuk át magunkat a relaxáló gyakorlatoknak, vagy éppen a kozmetikus arcmasszázsának, így a feladatainkhoz is sokkal nagyobb erővel tudunk hozzálátni a tavaszi fáradtság érzése helyett.

Tavaszi nagytakarítás: otthon, lélekben, testileg Read More »

Bőrülés javítás – kényelem és esztétika magas fokon

Legtöbb esetben a férfiaknak az autó igen fontos szerepet tölt be az életében. Ezért igen bosszantó, ha valami nem tökéletes benne, akár motorikus, akár esztétikai értelemben. Az ilyen hibák igencsak zavaróak tudnak lenni az ember számára és sok bosszúságot okozhatnak. Kiemelkedő probléma lehet, hogyha a megszokott kellemes tapintású és szép bőrfelületek sérülnek meg. Egyértelmű, hogy a bizonyos sérülések után a bőrülés javítás válik minél előbb szükségessé.

Ebben pedig szükségünk lesz egy profi csapatra, akik a megfelelő szakértelemmel tudnak a gépjárművünkön segíteni, annak érdekében, hogy az újra a számunkra megszokott külsővel rendelkezzen, vagy adott esetben még inkább az elképzeléseink szerint nézzen ki.

Bőrülés javítás – kényelem és esztétika magas fokon

A bőr alapvetően egy strapabíró anyag, mely a kellemes tapintása mellett, nem csak szép és látványos, de tartós is lehet. Viszont, ha nem figyelünk rá oda kellőképpen, vagy, akarva akaratlanul kitesszük a környezet “hatásainak”, úgy mint a hőmérséklet változásnak, páratartalomnak, akkor előbb, vagy utóbb sajnos az állaga romolhat, és könnyebben sérülhet is.

Ezért sajnos idő kérdése, hogy mikor lesz szükséged egy olyan csapatra, mint a korábban linkelt DF műhelye. Nézz szét referenciák között és máris tudni fogod, hogy miért velük kell javíttatnod bőr belső elemeit kedvenc járművednek. Több évtizedes tapasztalattal rendelkező profi szervizesek dolgoznak a műhelyben, akik a legújabb modellektől a legritkább veteránokig láttak már sok mindent a korábbiakban.

Bőrülés javítás – kényelem és esztétika magas fokon Read More »

Légy előrelátó és ne szenvedj a merevedési zavarok miatt

Sokakat érintő probléma manapság a merevedési zavarok problémája, mely folyamatosan teret hódít és már a férfiak 25%-nál jelentkezett legalább egyszer. Ez a jelenség már nem válogat, fiatal és idősebb generációkba tartozó férfiak között is tapasztalhatták már jelenség világszerte. Éppen abból a nagy tempóból és rohanásból következik, mely jellemző az elmúlt évekre és ahogyan a világ gyorsult úgy nőtt az érintett férfiak száma is. Az egészen biztosan állítható, hogy aki megtapasztalta már mindent meg fog tenni, hogy ez többet ne fordulhasson elő vele, hiszen csalódást okozni és egyben csalódni is a legkellemetlenebb dolog, főleg ha a témakörben a férfiakat vesszük figyelembe.

Ha jobban belegondolsz ez meghatározhatja a párkapcsolatodat is, hiszen sok esetben arról is hallhattunk már beszámolót, hogy hosszabb távra tekintve a potencia zavarok egy komolyabb kapcsolat végéhez is vezethettek. De az elmondható, hogy a merevedési zavarok akár fiatalon, akár már idősebben jelennek meg komolyan hatnak kapcsolatunkra és sokszor párunk igen csak nagy kárukat látja, és nem csak az együttlétek tekintetében.

Légy előrelátó és ne szenvedj a merevedési zavarok miatt

A kérdés nem ennyire egyszerű, hiszen nem biztos az, hogy a kimerültségből, vagy a stresszből adódnak merevedési zavaraink. Ha például adott esetben betegek voltunk, vagy komolyabb betegségen mentünk át, akkor ennek a következménye is lehet és ebben az esetben orvosunkat célszerű előbb felkeresni. De ez az esetek kisebb hányadára igaz, ezért a többségnek kényelmes megoldás, hiszen mindösszesen arról van szó, hogy nagyobb a hajtás és több a napi probléma. Erre van erre egy egészen gyors megoldás, ami nem más mint a kamagra. 60-90 perccel az együttlét előtt bevéve garantált merevedést jelent a következő 8-10 órára. Azaz nem kell attól tartanunk, hogy ismét csődöt mondunk, hiszen folyamatosan tartó hatása szavatolja a kellemes esténket. Arra azonban figyelni kell, hogy ne higgyünk a túlságosan olcsó terméket találunk a neten, inkább rendeljünk a korábban linkelt oldalról. Mielőbb ezt megtennénk célszerű átolvasni a betegtájékoztatót, és ez esetben a mellékhatások is elkerülhetnek bennünket.

Légy előrelátó és ne szenvedj a merevedési zavarok miatt Read More »

Kártyafüggetlen okostelefon – mi alapján válaszd ki a megfelelőt?

Rekordokat döntögetnek napjainkban a telefon eladások és az új innovációk elérték, hogy mára a mobiltelefonok a legkeresettebb cikkek közé tartoznak az interneten. Ez a technika fejlődés és szokásaink átalakulása miatt van így és globálisan megváltoztatta a tartalom fogyasztási szokásokat és egyben a mindennapokat is. Ezzel együtt a vásárlási szokások is változtak hiszen ma már sokan inkább webáruházból szerzik be az új, kártyafüggetlen okostelefon készüléküket, hiszen a nagyobb választék mellett kedvezőbb árakkal tehetik ezt meg.

Kártyafüggetlen okostelefon – mi alapján válaszd ki a megfelelőt?

Vásárlás előtt, amikor szétnézünk eléggé alaposan kell ezt megtennünk és legfőképp azt kell átgondolnunk, hogy mire van a mindennapokban szükségünk. A weben sok a lehetőség, és nem mindig csak jól tudunk ezzel járni. Megannyi webshop kínál okos telefonokat, de nagyon nem mindegy, hogy kitől szerezzük be az új készülékünket. Ha már nézelődtél, akkor tudod, hogy vannak feltűnően ár alatt dolgozó helyek, ahol nem biztos a beszerzési forrás, ezért a garanciális háttérben sem lehetünk sajnos biztosak. Persze kinek mi a fontos, de az esetek többségében megéri elkölteni pár ezer forinttal többet, mint csalódni aztán a vásárlásunkban és pórul járni.

Visszatérve eredeti kérdésünkre: mi alapján válasszuk ki a leendő telefonunkat:

A legfontosabb szempont sokaknál a méret. Egyre nagyobbak a készülékek és ez sokakat zavar, de bőséges a választék, ha utána járunk a kicsi, közepes és nagy képernyős telefonok között is.
A második legfontosabb maga az ár, mely már behatárolja a lehetőséget és ez alapján keressük a legjobb vételt, vagy épp egy kecsegtető akciót.
A harmadik a korábban is említett mindennapi használathoz kapcsolható: sokan a mobilok tulajdonságait böngészve tudatosan igyekeznek megkeresni a leginkább testhezálló készüléket.

A legfontosabb viszont, hogy ne felejtsük el, hogy egy napi szinten használt, a legtöbbször hosszútávra beszerzett eszköz esetében fontos, az is, hogy honnan származik a telefon, elkerülve a későbbi problémákat. Ebben lehet partnerünk a korábban linkelt e-stock ahol a választék mellett kiemelendő a rengeteg pozitívé értékelés, mely mutatja, hogy a korábbi vevők igencsak elégedettek voltak a szolgáltatással.

Kártyafüggetlen okostelefon – mi alapján válaszd ki a megfelelőt? Read More »

Szuper megoldás a garantált élvezetért

A potencia zavarok minden szempontból károsak, hiszen a férfiak önbecsülését kevés dolog tudja azonnali hatállyal rommá zúzni annyira, mint a ágyban való kudarc. Leginkább lelkileg káros a szexuális teljesítőképesség romlása, vagy elmaradása. Viszont sajnos tény, hogy a merevedési problémák ma már a fiatalok és az idősebbek körében is előfordulhatnak. Ez jelentősen kihat az érintett urak életére, sőt párkapcsolatát jelentősen befolyásolja hosszabb távon. Azt köztudott, hogy sok esetben egyszerűen a stressz és fáradság áll a háttérben, más esetekben viszont betegségek után ez egyfajta mellékhatás lehet. A potencia zavar tehát egy ma már gyakoribbnak mondható jelenség, melyre a megfelelő megoldást is könnyebb megtalálni, mint korábban.

Szuper megoldás a garantált élvezetért

A merevedési zavarok oka összetettek is lehetnek, de a megoldások ma már egyszerűbb. Kiváltó okok lehetnek a dohányzás, a túlzott és rendszeres alkoholfogyasztás, a mozgás és ingerszegény életmód és az elhízás is. Ezen esetekben megoldást nyújthat számodra a super kamagra készítmény, mely instant és azonnali eredménnyel jár. A linkelt weboldalon minden ezzel kapcsolatos információt megtalálsz. Ha komolyan érdekel a téma, akkor átfogó képet fogsz róla kapni, hogy, hogyan is működik pontosan a készítmény és mire kell figyelni. Az tény, hogy a jó minőségű kamagra hatásos és a legtöbb esetben mentes a kellemetlen mellékhatásoktól is. A készítményt hazánkban pár éve lehet rendelni, de már nagy népszerűségnek örvend.

Használata igen meggyőző 30-60 perc elteltével éri el a szervezetben a csúcspontot, majd 12 órán keresztül élvezhetjük jótékony hatását. Óvakodj az olcsónak tűnő megoldásoktól, hiszen ezt is, mint minden hatékony szert sokan megpróbálják másolni. A másolatok olcsóbbak ugyan, de közel sem fogják tudni azt a hatást nyújtani számodra, mint amit a korábban linkelt weboldalon található ellenőrzött forrásból származó termékek.

Szuper megoldás a garantált élvezetért Read More »

Megoldás a potenciazavarokra – a biztos kapcsolatok titka

A merevedési zavarok az elmúlt évtizedben sok férfi életébe csempészték bele kellemetlen hatásaikat. Egyre többeknél jelentkeztek, az idősebb és fiatalabb korosztályok esetében egyaránt, ami eléggé aggasztó tendenciát mutat. Hátterükben legtöbbször az életvitelből adódó stressz, kimerültség állnak legtöbbször, de azoknál is előfordulnak akik komolyabb betegségekkel kellett megbirkózni. A stressz persze szinte minden esetben a legkomolyabb kiváltó okok hátterében áll, így akiknek életvitelükből adódóan eléggé stresszesek a mindennapok sajnos előbb, vagy utóbb nagyobb eséllyel elképzelhető, hogy szembe kell nézni a potencia zavarokkal.

Megoldás a potenciazavarokra – a biztos kapcsolatok titka

Egészen biztos, hogy ha csalódásra adunk okot, vagy büszkeségünk sérül, akkor az hosszú távon még komolyabb lelki problémákhoz vezethet. Így ha nincs hatással a szexi fehérnemű és az egyéb kényeztetés, akkor egy fokkal komolyabb megoldás után kell néznünk, mely napjainkban az olcsó kamagra lehet. Hatékony és gyorsan ható piruláról van szó, mely szavatolja, hogy kellemes estét tölthessünk el párunk társaságában. Ha viszont nem találjuk meg a számunkra megfelelő megoldást, akkor egészen biztosan számolnunk kell vele, hogy hosszabb távon erre rámehet a párkapcsolatunk is, hiszen a folyamatosan növekvő feszültséget, ami a szexuális élet kimaradásából adódik nagyon nehéz kezelni, főleg megfelelően.

Ha érdekes számodra a téma, akkor mindenképpen nézz szét az oldalon, hiszen a leggyakrabban felmerülő kérdésekre azonnali választ fogsz kapni. Ha pedig rendelni szeretnél, akkor nyugodtan tedd meg, mert itt megbízható beszerzésű termékekkel fogsz találkozni, melyek biztosan hatnak szemben az olcsóbb kétes hamisítványokkal. Ezen felül, ha maradna kérdésed, akkor a kapcsolati oldalon valódi szakértőkkel veheted fel a kapcsolatot, akik egészen biztosan hasznos segítséget fognak nyújtani számodra.

Megoldás a potenciazavarokra – a biztos kapcsolatok titka Read More »