Először is tisztázzuk a feminizmus fogalmát. Egy olyan gyűjtőfogalom, amely akár eszmei, akár politikai, akár emberjogi oldalról közelíti meg az egyenjogúságot. Volt idő, amikor például a nők nem szavazhattak, és csak és kizárólag úgy tekintettek rájuk, akiknek egyetlen dolga, kötelessége a háztartás teljeskörű ellátása, és az utód gondozása.
A huszadik század elején indult meg egy különösen erős hullám, ami ennek a sztereotípiának az elfelejtésére szolgált. Ez a mozgalom rendkívül sokrétű, és napjainkban sok rétegben, az élet minden területén kifejti hatását. Elsődleges célja, hogy a nőket is ugyanazok a jogok illessék meg, mint a férfiakat. Gondoljunk csak az Avon kozmetikai cégre, aki a világon elsőként nevezett ki női vezérigazgatót a vállalata élére. Régen ez elképzelhetetlen lett volna, hogy egy nagyvállalat élére egy nőt nevezzenek ki. Hiszen egy nő inkább az érzelmeire hallgat, és nem minden esetben tud racionális alapon dönteni.
A feminizmus hatására egyébként egyre több nő követelte ki magának, hogy dolgozhasson, ezáltal a gyermekvállalás ideje kitolódik, illetve szülés után nagyon gyorsan visszatérnek a munka világába, ezzel is bizonyítva, hogy ők mennyire erősek. Napjainkban számtalan egyesület, közösség jött létre azért, hogy a hasonlóan gondolkodó nőknek támaszt, hátteret nyújtson. Sőt, vannak olyan egyesületek, amelyek kifejezetten a bántalmazott nőket hivatott segíteni.